A Cifra Műhely 2009-ben alakult egyesület, melynek célja a Kárpát-medence sokszínű népi kultúrájának bemutatása, a kapcsolódó értékek feltárása, valamint hazánk épített és szellemi örökségének életben tartása. Kiemelt figyelmet fordítanak a fiatal generációra, általuk szeretnék biztosítani a népi kultúra, a gazdag hagyományok átörökítését. Az egyesületet népzenét és néptáncot kedvelő fiatalok alkotják.
2013-ban Magvető címmel útjára indítottak egy kulturális programsorozatot a Kárpát-medence számos régiójában: óvodákban, iskolákban, árvaházakban, vidéki közösségekben, Kárpátaljától, Moldván keresztül, a Vajdaságon át egészen a Kisalföldig. Céljuk, hogy a magyar kulturális értékeket gyerek-nyelven ismertessék meg minél több óvodással és kisiskolással különböző kulturális műhelyfoglalkozások keretein belül.
E programsorozatnak az állomása 2018. szeptember 11-én a csopaki Mandulavirág Óvoda volt. A programgazdák egész délelőttre szóló programot hoztak óvodásaink számára. A programnyitó közös tánc jókedvvel, vidámsággal alapozta meg a délelőtt hangulatát. Az óvodások szívesen bújtak hagyományőrző népi ruhákba, majd az Erdélyből származó cifra szoba bútorzatán ülve népi ruhás fotók készültek róluk. A műhelyfoglalkozás keretén belül alkottak a gyerekekkel színezhető pörgettyűt, melyet mindenki saját ízlése szerint díszített, és haza is vihetett. Nagy érdeklődés kísérte az íjakról szóló bemutatót, a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve biztonságosan, egyénre szabottan magyarázták el, és a kipróbálásra is lehetőséget biztosítottak.
A zenesimogatóban a Figurás Banda – fiatal soproni népi zenészekből álló együttes - minőségi hangszerbemutatót tartott a gyermekeknek. Óvodásaink egyebek mellett játszhattak hegedűn, brácsán, csellón, cimbalmon.
A Cifra Műhellyel együtt töltött napsütéses délelőttön élményben, tapasztalatban gazdagodtak felnőttek és gyermekek egyaránt. Nagy öröm számunkra, hogy mi is azok között lehetünk, akikhez eljuttatták üzenetüket, és kaptunk egy szeletet az “élmény-kultúra-hagyomány-művészet” tortából.