Ugrás a tartalomra
2020. 10. 24.

Óvodánkban az őszi időszak számos lehetőséget kínál hagyományaink éltetésére, környezetünk tevékeny megismerésére. A kellemes, napsütéses időben sok időt tölthettünk a gyermekekkel a szabadban, ahol alkalmunk volt megismerni az ősz kincseit, gyönyörködhettünk az őszi táj színpompás szépségében.

Sétáink során megfigyelhettük, hogy az időjárás változásával hogyan változott a körülöttünk lévő természet. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel az évszak jellemző jegyeiről melyek később komplex módon jelentek meg az óvodai tevékenységeink során. A gyermekek szívesen kóstolták az őszi gyümölcsöket, kedvenceikből pedig ízletes csemegéket készítettünk.

Óvodai nevelőmunkánk egyik kiemelt feladata, a néphagyományok éltetése melyek közül szívesen idéztük fel a Mihály napi vásárok hangulatát, valamint a Márton naphoz kötődő népszokásainkat. Ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítottunk a szüret és a hozzá kapcsolódó szokások, hagyományok felidézésére. Szüreti hetünk alkalmával a környék szőlősorai között sétálva mondókáink, népdalaink és népi játékaink segítségével teremtettük meg a régi szüretek hangulatát. Az óvoda is szüreti hangulatba öltözött a gyermekek által készített alkotásoknak köszönhetően.

Legnagyobb sajnálatunkra, idén a kialakult járványhelyzet következtében, a több mint húsz éves hagyományunkat megszakítva, elmaradt a jó hangulatú közös szüret, melynek Tóth Gyula szőlősgazda ad otthont évről-évre.
Reméljük, jövőre ismét együtt örülhetünk a szép szőlőtermésnek.