Tisztelt Szülő!
A március 11. napján kihirdetett veszélyhelyzetet megelőzően Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete meghatározta az óvodai beiratkozások időpontját, mely 2020. április 27. (hétfő) és április 28. (kedd) napjára esett volna.
Figyelemmel mindazon által az emberi erőforrások minisztere által kiadott 7/2020. (III.25.) EMMI határozatra az alábbiakról tájékoztatom Önöket a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozás rendjéről a jelenlegi veszélyhelyzetben:
I. A Mandulavirág Óvoda, mint a kötelező felvételt biztosító óvoda automatikusan, hivatalból felveszi azon gyermeket április 21. napjáig, aki vonatkozásában nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette volna:
- A felvételi döntésről ebben az esetben az Óvoda értesíti a szülőt
- A gyermeket bejelenti a köznevelési információs rendszerbe.
- A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatása a gyermek első óvodai nevelési napján kerül sor.
II. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor erre irányuló szándékának bejelentését – a kötelező felvételt biztosító óvoda nevének és címének megjelölésével, elektronikus úton, telefonon – az általa választott óvoda vezetője 2020. április 17-ig fogadja. Az óvoda a körzetébe nem tartozó gyermek felvételéről április 30-ig dönt, melyről értesíti a szülőt, valamint a kötelező felvételt biztosító óvodát.
Tájékoztatom Önöket, hogy a felvétellel kapcsolatos tudnivalókról az Oktatási Hivatal értesítést küld az érintett gyermekek lakcímére is postai úton. A postai értesítések a kézbesítési időtől függően várhatóan 2020. április 6-10. között fognak megérkezni.
Óvoda neve és címe: Mandulavirág Óvoda – 8229 Csopak, Kossuth utca 26.
Óvodavezető: Tóthné Ferencz Henriette
Telefon: +36 87 446 080
e-mail: ovoda [at] csopak [dot] hu
WEB: ovoda.csopak.hu
Csopak, 2020.04.06.
Tisztelettel:
Dr. Szántód Anita
jegyző
Ügyiratszám:CSO/357-7/2020