Ugrás a tartalomra
2026. 05. 11.

Húsvéti hagyományok az óvodában

A húsvétot ebben az évben, áprilisban ünnepeltük, melynek hagyományát minden évben felelevenítjük, ápoljuk.

Az egyik ilyen húsvéti szokás, amit a gyerekek is nagyon szeretnek, a tojásfestés. A tojás az újjászületés, a termékenység szimbólumaként lett része ennek az ünnepnek. Erre az alkalomra természetes alapanyagokat használtunk. Régi hagyomány szerint berzselésel, levélrátétes tojásfestés technikával díszítettük a tojásokat, melyek a sok hagyma héjtól színesek és mintásak lettek.

A gyerekek számára nagy öröm a tojáskeresés, így ma már népszerű húsvéti hagyománya vált óvodásaink körében a hímes tojások és az apró kézműves ajándékok felkutatása az udvaron, a strandon. Nagycsoportosainkkal a település tojásfáját is feldíszítettük a saját kezűleg készített tojásokkal. A programok a napfényes időben, mindhárom csoportban élményekkel gazdagon teltek.

A locsolkodás régi hagyományát is felelevenítettük. Régi képeket nézegettünk, ahol a legények járták a házakat, és a vödör vízzel locsolták meg a lányokat. Megbeszéltük, hogy amai szokások szerint locsoló verssel, és kölnivel köszöntik a lányokat, mely hagyomány mára már halványodik. Így a közös locsolkodás után a kézműves tojások ajándékozása a hagyomány őrzésen túl szép közös emlék maradt a gyermekeink számára. (A szokás alapja a vízhez kapcsolt, tisztító, termékenységet hozó ősi erő hiedelme.)

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kollegáinakszervezésben a nagycsoportosaink víz vizsgálaton vehettek részt.  A park területén átfolyó patakból hálóval vettek a gyerekek mintát, majd edényekbe helyezve, nagyítókkalmegvizsgálták, mit sikerült fogni. Somlai Szilárd segítségével beazonosítottuk, elemeztük a „leleteket”: vizipoloska, bolharák, tegez …

Tóth Szabolcs a rovarvilággal kapcsolatos érdekességekből tartott bemutatót gyerekeinknek. Ezen a napon sok élménnyel és tapasztalttal gyarapodtak gyerekeink.

Április végét a május eleji májusfaállítás és majális követi. Ennek az ünnepkörnek a hagyományát is ápoljuk gyermekeinkkel, mikor gyermekeink a település által szervezett majális programján részt vesznek.

A középső csoportosaink Csopak Község május 1.-ei programján mutattak be egy hagyományőrző műsort. A nagycsoportosok a Paloznak Község majális rendezvényén adták elő néptáncos műsorukat.

Óvodánk udvarára is állítunk májusfát.

​​​​​​​​Csetényiné Szolnoki Ildikó

​​​​​​​​​óvodapedagógus