Ugrás a tartalomra
2014. 12. 15.

A Mandulavirág Óvoda óvodásainak idén első alkalommal adódott az a lehetőség, hogy a bábszínházi előadást helyben, a csopaki Kultúrházban tekinthették meg.

A Ziranó Színház Karácsonyi csillag című darabjával a téli ünnep varázslatos és titokzatos hangulatába repített el minket. A betlehemi történet a legkisebbek számára is érthető és követhető módon, bábokkal, zenével, énekekkel fűszerezett élő játékkal elevenedett meg. 

A ritmus-játékkal kísért beköszöntő után a színpadon különböző fajtájú bábok jelentek meg. A színészek vásári bábjátékok hangulatát ötvözték a hagyományos, népi betlehemesek elemeivel. Az előadás csúcspontja a kisded születésének pillanata volt, amikor minden ragyogni látszott, angyali szózat hallatszott. Kiolthatatlan fény érkezett a világba, amely fölött semmilyen ördögi szándék nem arathat győzelmet.

Az előadás végén mindhárom csoport felmehetett a színpadra és közelről is megnézhette az apró betlehemet, miközben a bábszínészek angyali csillámporral varázsolták el a gyermekeket.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a fenntartó Önkormányzat támogatta kérésünket, biztosította számunkra a Kultúrházat, így a csopaki gyermekek helyben nézhették a színvonalas előadást, megkímélve őket az utazástól és nem utolsósorban a többletköltségektől.

Dicséret illeti a Ziránó Színház társulatát, a felnőttek és gyermekek egyaránt élvezték az előadás minden pillanatát. A színészek csilingelő, tiszta énekhangja, az egyszerű, hófehér népi ruhák, a népi hangszerek, a fényjátékok mindvégig ébren tartották a népes számú közönség figyelmét. A téli ünnepkör kezdetén a Ziránó Színház játékával igazi fény érkezett községünkbe.