Ugrás a tartalomra
2024. 03. 25.

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy Csopak Község Önkormányzata által fenntartott Mandulavirág Óvodába a gyermekeket a 2024/2025–ös nevelési évre a következő időpontban lehet beíratni:


2024. április 22–én (hétfőn) 08.00 - 17.00 óráig 

A 2011. évi CXC. Nkt. rendelkezései értelmében, a gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától, vagyis szeptember 1-től kezdődően napi négy órát óvodai nevelésben köteles részt venni.


A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben meghatározott időpontban a lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes óvodába.


Az óvodába a 2024/2025-ös nevelési évre a 2021. augusztus 31-ig született gyermekek beíratása kötelező.


Az óvodai nevelés a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló játékos foglalkozások keretében folyik.
Az óvodai nevelés a gyermek hároméves korában kezdődik, és addig az időpontig tart, ameddig a gyermek a tankötelezettség teljesítését meg nem kezdi. Az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Óvodai felvétel


Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek - a törvényben foglalt kivétellel - harmadik életévének betöltése után vehető fel. 
A szülő a gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.
Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy a településen minden három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.


A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik.
A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.
Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található.
 

Óvodai beiratkozás
 

Óvodai beiratkozáskor be kell mutatni:

  • Gyermek anyakönyvi kivonatát,

  • A gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványt,

  • A szülő személyi azonosító hatósági igazolványát,

  • A szülő lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

  • A gyermek TAJ kártyáját
     

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülő felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket a kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Az intézmény vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelem elbírálásáról, a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással 2024. május 31-ig értesíti a szülőt, továbbá az óvodai nevelésre kötelezett gyermek felvétele, átvétele esetén indoklás nélkül értesíti az előző óvoda vezetőjét is.
 

Az intézményvezető a gyermek óvodai felvételéről hozott elsőfokú döntése ellen a szülő a közléstől számított 15 napon belül a gyermek érdekében eljárást indíthat, a kérelem tekintetében a fenntartó nevében Csopak község jegyzője jár el és hoz másodfokú döntést.


A jogorvoslati eljárás szabályait a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet tartalmazza.


Az óvodai jogviszony beiratkozással, a felvételi adatlap kitöltése után válik érvényessé. Az óvodai felvétellel jogviszony keletkezik az óvoda és a nevelésre átvett gyermek (szülője, gyámja) között. E naptól illetik meg az óvodás gyermeket a házirendben foglalt jogok és kötelességek.


Az óvodába felvett gyermek csoportba való beosztásáról az óvoda vezetője dönt, a szülők és a nevelőtestület véleményének figyelembe vételével.


Az az óvodaköteles gyermek, aki halmozottan hátrányos helyzetű, napi hat órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni.


A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke óvodakötelezettségét külföldön teljesíti köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes jegyzőt. A jegyző tájékoztatásának indoka, hogy az óvodaköteles gyermekek nyilvántartását továbbra is ez a hatóság vezeti.


Az óvodába felvett gyermeket az óvoda nyilvántartja. Ha a gyermek óvodát változtat, további nyilvántartása az átadó óvoda értesítése alapján az átvevő óvoda feladata. Az óvoda törli az óvodába felvettek nyilvántartásából azt a gyermeket, akinek óvodai jogviszonya megszűnik. 

A szülőt megilleti a szabad óvodaválasztás joga.


Amennyiben gyermeküket másik településen íratják óvodába, a jogviszony létrejöttéről igazolást kérünk bemutatni a felvételt biztosító óvodától a csopaki Mandulavirág Óvoda vezetőjének, valamint Csopak Község jegyzőjének.
 

Dr. Szántód Anita
Jegyző