Különleges Anyák napja óvodánkban
Intézményünk minden csoportja május első vasárnapjához közeli időpontban megünnepli az anyák napját az édesanyákkal, nagymamákkal óvodánkban.
Az idei anyák napja nem rendhagyó módon zajlott.
Ez az első év melyben közösen ünnepeltünk a nagycsoportos szülőkkel és partnerünkkel a Csopaki Nyugdíjas Klubbal.
2025. év decemberében, a karácsonyi községi ünnepekhez kapcsolódó rendezvényen találkoztam először Galgóczi Lászlóval.
Hosszas beszélgetés után derült ki, hogy Ő Csopakon él, és Donászy Magda költőnő fia.Több közös pontot fedeztünk fel életünkben, mivel Ők Szombathelyen is éltek, én oda jártam többek között az Óvónői és Zeneművészeti Szakközépiskolába, sok közös szakmai ismerősünk is van. Diákként és óvónőként tanultuk és tanítottuk a gyermekeknek a költőnő verseit, megbeszéltük, hogy emléket állítunk az édesanyáknak, és a költőnőnek.
Lászlóval közösen szerveztük meg a csopaki Mandulavirág Óvoda és a Csopaki Nyugdíjas Klub közös anyák napi megemlékezését, melyet Donászy Magda, Galgóczi László édesanyja emlékének szenteltünk.
A rendezvényt támogatta a szomszédságunkban lévő Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, melynek parkjában a rendezvényt lebonyolíthattuk, amit köszönünk Sitku Erzsébet Osztályvezető Asszonynak.
Galgóczi László nagyon sokat mesélt nekem gyermekkoráról, édesanyjáról, az együtt töltött évekről. Méltán büszke költő édesanyjára, kinek emlékét, hagyatékát ápolja, és mi is büszkék vagyunk arra, hogy a költő fiával együtt óvodánk munkásságát megőrzi.
Donászy Magda élete, munkássága:
Donászy Magda költőnő 1911-ben, Szombathelyen született.
Kereskedelmi érettségije után Salgótarjánban édesapja kereskedésének a könyvelését végezte.
Két évig 1929-1931 között vendéghallgató volt a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának magyar irodalom szakán.
1935-ben férjhez ment, házassága alatt négy gyermeke született.
1942-től Kolozsvárott élt, ahol jelentős szerepet vállalt a magyar kultúrális életben.
Ebben az időben kezdett gyermekeinek verseket, meséket írni. Művei erdélyi újságokban jelentek meg.
A 2. világháború után családjával Budapestre költözött.
Budapesten a Hungarotex óvodájában óvónőként dolgozott 1954-1955-ig, majd 1947-től szabadfoglalkozásúként csak gyermekirodalommal foglalkozott.
Számos népszerű ifjúsági és gyermekkönyvet, gyermekverseskönyvet, képeskönyvet, leporellót írt és szerkesztett.
„Jelmezbál az óvodában, című verseskönyve a Móra Kiadó gondozásában 1957-ben jelent meg.
A Móra Ferenc Kiadó több nagy sikerű könyvét jelentette meg:
Táltosmackó, Csálé Kati, Cserebere Csóri.
Verseit diafilmeken is feldolgozták: Első nap az óvodában, Tapsi és a villanyrendőr.
Éveken keresztül volt a Magyar Rádió „óvodások műsorának” szerzője.
Az 1960-as évektől kezdve számos gyermekkönyve jelent meg a „Minerva Kiadónál”.
A Minerva Kiadó által 1961-ben kiadott „Arany ABC” című kötete 1965-ben a Nemzetközi Könyvművészeti Kiállítás aranyérmét nyerte el.
Kötetei: Állatos ABC, A mókus és a szarka, Makkos, Csóri, Hosszúláb, Zsóka óvodája, Zsóka új óvodában, Madaras karácsonyfa.
Napjainkig 32 önálló gyermekvers kötete jelent meg. A műveket német, angol, francia, finn nyelvekre fordították le, ezek a kötetek a Corvina Könyvkiadó gondozásában jelentek meg.
Számos versét megzenésítették.
A Magyar Rádiónak gyermekszínjátékot és gyermekoperát írt:
A vers és zene összehangolásában nagy segítségére voltak a Kodály Zoltánnal tartott szakmai konzultációk.
Donászy Magda 1988. július 13-án, Budapesten hunyt el.
Születésének 100. évfordulóján a szombathelyi Losonc utcai óvoda felvette a költőnő nevét.
Emlékét az intézmény falára helyezett emléktábla, életét és tevékenységét Devecsery László 2015-ben kiadott albuma örökítette meg, melyben így ír:
Donászy Magda verseit, meséit, elbeszéléseit a kisgyermekeknek írta, munkásságával egész életében a gyermeknevelést szolgálta. E könyv a költőnő, Donászy Magda életéről szól, aköltőnőről, aki Szombathelyen töltötte gyermekkorát. Tehetsége már iskolai évei alatt megmutatkozott: iskolai és országos versenyeket nyert, meghatározó tagja volt az iskolai diák önképző körnek. Felnőttként, négygyermekes családanyaként egy ideig óvónőként is dolgozott. Ebben az időszakban megtapasztalta, milyen a kisgyermekek gondolkodása, miként látják ők a körülöttük lévő világot. Első kötetének megjelenése meghozta a fordulatot életében: szabadúszó írónőként folytathatta pályafutását. Nem csak a magyar, de a külföldi gyerekek is megismerhették Donászy Magda verseit: könyveit több nyelvre lefordították, verseit megzenésítették.
2000 után könyvei új kiadásban jelentek meg a Holnap Kiadó gondozásában.
A csopaki nagycsoportos óvodások Anyák napjánédesanyáknak, nagyszülőknek, dédszülőknek méltó, Donászy Magda munkásságát felölelő szép, és igényes köszöntéssel örvendeztették meg szeretteiket e jeles nap alkalmával.
Köszönjük Galgóczi László közreműködését, és segítségét!
Tóthné Ferencz Henriette
igazgató