Májusi nyüzsgés a Mandulavirág Óvodában
Májusban óvodánk megemlékezett a Madarak és Fák Napjáról, amely kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a gyermekek közelebbről megismerkedjenek a természet szépségeivel és védelmének fontosságával.
Az ünnep alkalmából az óvoda udvarán található fák köré színes virágokat ültettünk. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a munkában, majd az előre előkészített földbe elhelyeztük a palántákat, ezután gondosan meglocsoltuk az új növényeket. A tevékenység során beszélgettünk a fák és a virágok szerepéről, valamint arról, hogyan óvhatjuk környezetünket a mindennapokban.
A közös kertészkedés nemcsak örömteli élményt nyújtott a gyermekek számára, hanem erősítette bennük a természet iránti szeretetet és felelősségtudatot is. Büszkén figyeljük majd, hogyan fejlődnek a virágok, és reméljük, hogy egész nyáron szebbé teszik óvodánk udvarát. A magaságyásunkat is betelepítettük paradicsom, paprika palántákkal. A kora tavaszi leveleseket spenótot, mángold levelet, petrezselyemzöldet, rukkolát előszeretettel kóstolgatják a gyerekek.
Ez a nap ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy a természet védelme közös feladatunk, amelyet már a legkisebbekkel is érdemes megismertetni.
A hónap végén mindhárom csoportunkban megtartottuk az évzáró ünnepségeket, amelyek méltó lezárását jelentették a nevelési évnek.
A kiscsoportos és középső csoportos gyermekek vidám tavaszi énekekkel, mondókákkal és népi játékfűzésekkel készültek a szülők számára. A gyermekek örömmel mutatták be az év során elsajátított dalokat és játékokat, amelyek a tavasz szépségét és a közösségi élmények örömét idézték meg.
A nagycsoport évzárójának központi témája a magyar néphagyományokhoz kapcsolódó májusfaállítás és májusfakitáncolás volt. A májusfa a természet újjászületésének, a tavasznak és a termékenységnek a szimbóluma. A hagyomány szerint a legények május elsejére virradóan állították fel a kiszemelt lány udvarában, mint az udvarlás és a tisztelet jelképét. A gyermekek népi játékokkal, énekekkel és táncos jelenetekkel elevenítették fel ezt a szép hagyományt, nagy sikert aratva a jelenlévők körében. Rendezvényünknek a Nemzeti Park kertjében lévő pergola adott helyet. A csodálatos természetes környezet tovább emelte az alkalom fényét.
Az ünnepség legmeghatóbb pillanata a nagycsoportosok búcsúzása volt. Elballagtak óvodánk nagycsoportosai, akik szeptembertől már az iskolapadban kezdik meg új életük fontos szakaszát. Meghatottan búcsúztunk tőlük, és sok szeretettel, valamint jókívánságokkal kísértük őket útjukon.Ajándékként búcsúzóul jelükkel és nevükkel ellátott Mandulavirág Óvoda feliratú pólót kaptak, melyet a Csopak Közért Alapítvány támogatott.
Nagy izgalommal várták gyermekeink az idei gyermeknapot, amely számos színes programmal és felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg az óvodásokat.
A napot Rosta Géza előadóművész műsora nyitotta meg, aki vidám dalaival és interaktív előadásával hamar jó hangulatot teremtett. A gyermekek örömmel kapcsolódtak be az éneklésbe és a játékokba.
A délelőtt folyamán mindenki kedvenc programja következett: a finom fagylalt, amelyet friss eperrel fogyaszthattak el a gyerekek. Egész nap rendelkezésükre állt az ugrálóvár is, amely folyamatos mozgásra és önfeledt játékra adott lehetőséget.
Délután közös lángosozással folytatódtak a programok, majd a nap zárásaként a Csopak Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhattak be a gyermekek. A közös tánc, éneklés és játék remek hangulatban telt, méltó befejezése volt ennek az élményekben gazdag napnak.
A gyermeknap ismét sok örömet, nevetést és közös élményt hozott minden résztvevő számára.
Köszönjük a gyermekeknek, a szülőknek és az óvoda dolgozóinak az egész éves együttműködést, és minden családnak kellemes, élményekben gazdag nyári pihenést kívánunk!
dr. Kissné Varga Szilvia
óvodapedagógus