Ugrás a tartalomra
2023. 04. 10.

Az 1848-as szabadságharc, a magyar huszárok ünnepe az óvodánkban.

Ebben az évben is színes tevékenységekkel készülődtünk a gyerekekkel a nemzeti ünnepünkre, mindhárom csoportunkban. Óvodásaink számára a hagyományok, az ünnepek a közös játékon, a népmeséken, népi hagyományokat felelevenítő mondókákon, dalos játékokon keresztül elevenedtek meg.

Míg a kisebbek örömmel utánozták a lovalgató mondókákat, a nagyobbak dalok ritmusára meneteltek játék közben, és a legnagyobbak az „Adj király katonát”, játékot játszották a végső győzelemig az udvaron. A sok mese, vers, könyv nézegetés közelebb hozta a gyermekek képzeletéhez a magyar huszárok korát. A nagyokkal hosszasan beszélgettünk a régmúlt időkről, összehasonlítva korunk változásával. Korábbi séták alkalmával már megcsodáltuk a településen az 1800-as években épült házat. Örömmel fedezték fel az ünnepi zászlókat az utcákon. A katonásdi, a kard a fiúkat nagyon foglalkoztatta, de azért a lányokkal közösen is festettek, építettek színes várat, fontak nemzeti színű fonatot. A verbunkos ritmusára, a körjátékokra a lányokkal együtt táncoltak, eljátszva a huszárok toborzást. Az átélt élményekről színes alkotásokat készítettek, rajzaikon megjelentek az ünnep jelképei, a kokárda, magyar színű zászló, virágok, várak, katonák. A hagyományokhoz hűen minden csoportban készítettek a gyerekek nemzeti színű alkotásokat, mellyel felkerestük a Hősök Emlékművét. A közös ünnepségen a nagycsoportosok az egész óvodát bevonták a körjátékba, éneklésbe, majd a csoportok külön is bemutatták egymásnak a tanult dalaikat, verseiket. Végül feldíszítettük az emlékművet a kicsik madárkáival, középsősök papír huszárjaival, és a nagyok tulipánjaival. Így éltük meg a nemzeti ünnepet a gyermekeinkkel, erősítve bennük a lakóhelyükhöz, szülőföldjükhöz való kötődést.

Csetényiné Szolnoki Ildikó 
óvodapedagógus