Nemzeti ünnepre hangolódás a Mandulavirág Óvodában
Csodaszép tavaszi napra ébredtünk.
Zöldell a határ, virágba borultak a mandulafák. Nyílik a sok-sok tavaszi virág, az ibolya, a hóvirág, a tőzike, a krókusz, és lassan már a nárcisz és a tulipán is. A várva-várt eső is megérkezett, egész éjjel esett. A természet fellélegzett.
Arra kérjük a gyerekeket, hogy képzeljenek el egy ugyanilyen esős délelőttöt, egy réges-régi tavaszi napot. Egy olyan napot, amikor sok-sok ember az utcára ment egy szebb és jobb, emberhez méltó, igazságosabb élet reményében. Szabadságot akartak. Bátrak és hangosak voltak, pontosan olyanok, mint mi itt az óvodában. (És már ki is eresztik a hangjukat, kiabálnak egy nagyot.) Aztán megkérdezzük tőlük, szeretnének-e futni, ugrálni és szabadon játszani? Azt tenni, amit csak szeretnének? (Már futkosnak is!)
Aztán menetelünk, katonásat játszunk, tányérsapkát igazítunk, bakancsot pucolunk, tisztelgünk. Harsognak a vezényszavak: „Lépés indulj! Állj! Hátra arc! Pihenj!” Játszunk és nevetünk.
Várat építünk fakockákból és papírdobozból, őrtornyokat állítunk mellé, zászlókat és lobogókat is készítünk hozzá. Minden piros, fehér és zöld színnel van díszítve. Katonadalokat éneklünk és huszáros verseket mondunk. Megtanuljuk a Nemzeti dal első versszakát. Harsogva szavalják.
Kokárdát varrunk közösen, olyat, amilyet Petőfi Sándor felesége varrhatott azon a réges-régi, esős napon. Papírból is készítünk kokárdát és elkészítjük az emlékműhöz a kis pálcára ragasztott piros-fehér-zöld szirmú virágokat, a festett tulipánokat és a nemzeti színű zászlókat.
Amikor kiállunk velük a márciusi szélbe és énekekkel, dalokkal tisztelgünk a hősök emléke előtt, akkor már tudjuk, hogy a kicsi gyermekeknek a játékosság és az utánzás segítettmegérteni azt a felnőtteknek is nehezen elképzelhető világot, azt a réges-régi, esős márciusi napot.
Nyirőné Németh Marianna
óvodapedagógus
