Négy éve már, hogy október 9-én óvodánkban megünnepeljük a népi játék napját. A világ minden tájáról csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez,melynek ötletgazdája Balatoni Kata néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, az „Így tedd rá!” módszertanának megalapítója. Óvodánkban minden csoportban az ő módszerének segítségével ismertetjük meg a gyerekekkel a népi játékokat, mellyel az a célunk, hogy ezeket a játékokat a gyerekek önmaguktól, egymásnak évről-évre átadva, a közös játszás öröméért egyre többet játsszák az udvaron, a csoportszobában, otthon,vagy a játszótéren, akárcsak a régi időkben. A népi játék élményében megjelenik a pedagógiai sokszínűség, a személyiség fejlődése, a közösségi élmény, a nemzeti kultúránk éltetéséért való cél. Ezek a játékok kulturális örökségként jelen vannak a mindennapjainkban, végigkísérik a gyerekek teljes szocializációs folyamatát. Megtalálhatók köztük ölbeli játékok, párválasztó játékok, szellemi, ügyességi és eszközös játékok is. Balatoni Katalin felhívására minden évben jelentkezünk mi is a Népi játék napjára. Magyarországról, a Kárpát-medence területiről és távolabbi országokból több, mint 400 intézmény csatlakozott már a kezdeményezéshez. Ebbe az évben is az ő általa kiválasztott hat játékból tanultunk meg egy játékfűzést, melyet sokat játszottuk a gyerekekkel az udvaron, tornafoglalkozáson, vagy a séta alkalmával a réten. A felhívásra jelentkezésért és a játékban való részvételért emléklapot is kaptunk annak elismeréseként, hogy megmutattuk, milyen nagy érték a magyar kultúra, hogy milyen szép élménnyé varázsolható a széleskörű pedagógiai eszköztár, hogy mindennél erősebb a jó, az ének, a játék és a tánc!
„Az énekes népi játék a szabad ég alatt ősidők óta a gyermeke életének legfőbb öröme.” / Kodály Zoltán /
Nyirőné Németh Marianna
óvodapedagógus