Ugrás a tartalomra
2014. 11. 21.

A Mandulavirág Óvoda pedagógusai hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a néphagyományok felelevenítésére, ápolására. A Helyi Pedagógiai Programban részletesen kidolgoztuk a néphagyomány tartalmát az egyes tevékenységformákban minden évszakra lebontva. Az őszi hónapok során szerzett tapasztalatainkat, játékainkat, tevékenységeinket „Őszi kavalkád” elnevezésű projekt keretében valósítottuk meg.

Az óvodafelújítás ideje alatt mindhárom csoport alkalmazkodott a lehetőségek kihasználásához, ezért ezt az időszakot a hosszú sétáknak, gyűjtögetésnek, a természet megfigyelésének, megtapasztalásának szenteltük. Az őszi séták során gyakori vendégei voltunk a közvetlen szomszédságunkban álló Balatoni Nemzeti Parknak, ahol nap mint nap új dolgokat fedezhettünk fel. Élmény volt ez gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Vidáman gyűjtögettük a fáról lepotyogott almákat, körtéket, örültünk a lábunk elé guruló diószemeknek és a lepotyogó manduláknak. Minden egyes sétát a kosarak összeszedésével kezdtük, és teli kosárral tértünk vissza az óvodába. A közösen gyűjtött gyümölcsöket nagy örömmel fogyasztották a gyermekek, és élményszámba ment az is, amikor együtt törtük a diót, mandulát, és közben népi mondókákat mondogattunk, énekelgettünk.

Látogatást tettünk a balatonfüredi vásárcsarnokban, megfigyeltük az őszi piaci életet, a zöldségeket, gyümölcsöket ki-ki a kezébe vehette és sok új tapasztalatot szerzett. Az útközben gyűjtött csipkebogyó, gesztenye is természetes díszei a csoportszobáknak. Az idei évben a hosszantartó esős időjárás ugyan nem kedvezett a szőlőnek, így az óvodásokkal idén nem tudtunk szüretelni. Mint minden évben, most is, ellátogattunk Tóth Gyula pincéjéhez, ahol a gyermekeket finom must kóstolóval várta a házigazda. Az október beköszöntével a gyermekek figyelmét felhívtuk arra, hogy a családi séták alkalmával is vegyék észre a szép, színes faleveleket, melyekből később gyönyörű kreatív alkotások születtek. A gyermekek őszi időszakban készült munkáiból kiállítást rendeztünk az óvoda folyosóján, és nagy örömmel vettük az óvodaépület elkészülését, valamint a szépen felújított hátsó nagy udvar birtokbavételét is. Az „Őszi kavalkád” elnevezésű projektet egy közös énekes-táncos délelőttel zártuk az újonnan elkészült óvoda udvarán. Az ősz folyamán megismert dalos játékokból, énekekből, versekből, mondókákból szemezgettünk, majd a kerti sütögetőnél alma- és krumplisütést szerveztünk.

Ezek az alkalmak mindig közösségformáló jellegűek, és mindannyian kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. A gyermekeknek pedig lehetőségük nyílik a másik csoportba járó gyermekekkel való együttjátszásra.