Ugrás a tartalomra
2019. 10. 28.

„Egy, kettő, három, négy, öt, most érik a tök”

címmel őszi projekthetet rendeztünk óvodánkban. Intézményünk néphagyományőrző óvoda, ezért sok figyelmet szentelünk a népi játékok, népi kultúra felelevenítésére és megőrzésére. Nevelési évünk során több projekthetet rendezünk, amelyekbe egy-egy téma köré felépítve szervezzük napi pedagógiai munkánkat. Óvodásaink nagyon szeretik ezeket a programokat, sok érdekesség vár rájuk. Az elmúlt évek során már volt Mihály napi vásár, szüretelés, Márton napi szokások. Ebben az évben egy növény, a tök köré csoportosítottuk tevékenységeinket.   A hét során gyűjtöttük a különböző nagyságú és formájú tökterményeket. Ügyességi játékokat, sorversenyeket rendeztünk az udvaron. Gurítottuk, hordozgattuk a kisebb-nagyobb tököket. Sütőtököt, almát sütöttünk, ízlelgettük az ősz ízeit. Őszi kirándulást szerveztünk a településen, a nagycsoportosok a Csákány-hegyi kilátóba, a középsősök és kiscsoportosok Csopak határába kirándultak. Tökfaragó versenyt hirdettünk, melyre szülők segítségével sok alkotás készült. Kiállítást rendeztünk be az óvoda bejáratánál, óvodásaink vidáman méregették a különböző tökfaragványokat.