Ugrás a tartalomra
2015. 10. 10.

A szüret az ősz legnagyobb gazdasági és társadalmi eseménye volt az előző századokban. Időpontja a 18-19. században jellemzően valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szeptember 29.) Simon és Júdás (október 28.) napjáig. A családok együtt a meghívott segítőkkel közösen szüreteltek, a házigazda pedig munkájukért cserébe vendégül látta a segítőket. A szőlőszedés, darálás, préselés végeztével jócskán fogyasztottak az előző évről maradt borból, és haza is vittek a frissen szedett szőlőből, mustból. A történelmi bortermelő vidékeken szüreti mulatságokat, bálokat is rendeztek.A Balatonfüred-Csopak Borvidék Magyarország egyik kiemelkedő minőségi borvidéke, ahol a szőlő- és bortermelés mintegy kétezer éves múltra tekint vissza, első írásos emlékei egyben a magyar szőlőművelés kezdeteiről is tanúskodnak.

Néphagyományőrző óvodánkban felelevenítjük az egyes ünnepkörökhöz kapcsolódó szokásokat. Hosszú évek óta hagyománnyá vált a szüret, Tóth Gyula borosgazda meghívására minden óvodás részt vehet a jó hangulatú szüreti mulatságon a berekháti birtokon. Így történt az idén is, hiszen az október eleji szép napsütéses időben a gyermekek örömmel vagdosták a szőlőfürtöket, töltötték meg kis kosárkáikat, amit a puttonyos vendéglátó gazda szedett össze. Az óvodások végül megkóstolhatták az édes mustot is.